átrium film-színház

Beavató Színház
A MERLiN beavató programja


A MERLiN Színházban fontosnak tartjuk az iskolák tanulóinak színházi nevelésére. E célból 2009 ősz folyamán elindítottuk beavató színházi sorozatunkat. Olyan iskolákat kerestünk, és keresünk továbbra is, akik fontosnak tartják a kreatív oktatási módszerekben rejlő lehetőségek kihasználását, és ennek kapcsán szívesen vennének részt egy ilyen folyamatban.

Várjuk iskolák, osztályok, csoportok jelentkezését: Ez a cím védelemre kerül a spamrobotok ellen, engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse


2011 őszén az alábbi előadásokhoz kapcsolódik a Beavató program:

Táncelőadások:
PR-Evolution Dance Company: Blue Men / Mozgalmas Víz-Tükör, avagy egy festő álma
Az előadás időpontja: 2011. október 25. kedd / 20.00

Zadam Társulat: In'N'Out
Az előadás időpontja: 2011. november

A táncelőadásokhoz kapcsolódó beavató három részből áll:

1) Az első egy beavató óra, ahol a társulat tagjai, és a Merlin Színház szervezője van jelen. Először egy rövid táncbemutatót láthatnak, majd beszélgetés következik a tánc fogalmáról, azon belül is külön kiemelve a kortárs táncot, annak tipikus jellemzőit. A cél, hogy minél kézzelfoghatóbbá tegyük, közelebb vigyük a kortárs tánckultúrát a diákokhoz. A beszélgetés során olyan témákkal is foglalkoznak, melyek felkészítik a diákokat a következő előadás témájából. Utána egyszerűbb gyakorlatok, mozgás, tánc következik. Az órát egy ismételt rövid bemutató zárja. Az iskolában tartandó bevezető óra díjtalan.

2) A második rész keretében a diákok megnézhetik a társulat előadását, melynek témájáról már a beavató órán beszélgettek. Jegyárak: 10 fő esetén a jegy ára 1200 Ft, 30 fő esetén pedig 1000 Ft.

3) A harmadik rész keretében az előadás megtekintése után beszélgethetnek a diákok élményeikről, a darab mondanivalójáról a társulattal, a koreográfussal. Kérdezhetnek, véleményezhetnek.


Angol nyelvű előadások:
Madhouse Company: Stones in His Pockets (angolul, magyar felirattal)
Az előadás időpontja: 2011. október 24. hétfő / 19.00
Az előadás után beszélgetés a színészekkel és a rendezővel.


Magyar nyelvű előadások:
Kiss Márton: Pilonon
Az előadás időpontja: 2011. november
Az előadás után beszélgetés a színészekkel és a rendezővel.

Filter Színészi Társulás: Úgy éltem életem (Radnóti-est)
Az előadást az osztálynak legmegfelelőbb időpontra egyezteti a színház. Válaszd ki te is az osztályodnak a legalkalmasabb időpontot, legyen akár délelőtt, vagy délután.
Egyeztess már ma időpontot: Ez a cím védelemre kerül a spamrobotok ellen, engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse
Az előadás után beszélgetés a színészekkel és a rendezővel.


JEGYÁRAK, CSOPORTOS KEDVEZMÉNYEK:
1.200 - 2.500 Ft (a pontos jegyárak az előadások alatt vannak feltüntetve)
10 fő esetén csoportos kedvezményt biztosítunk a jegy ára 1200 Ft
30 fő esetén pedig 1000 Ft

További információ e-mailben: Ez a cím védelemre kerül a spamrobotok ellen, engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse