átrium film-színház

Balkán vagy Európa: milyenek a magyarok? Szabad Európa Társaság
2010. február 2. kedd / 19.00


Számos kutatás szerint a magyarok gondolkodása meglehetősen zárt, önmagába forduló. Mintha nem akarnánk Európától, a világtól tanulni. Sőt, úgy tűnik, hogy legtöbbször nem is igen érezzük ennek szükségét. Pedig legyen szó bizalomról, toleranciáról, vagy éppen a szabadságjogok gyakorlásáról, a nemzetközi összehasonlító vizsgálatok szerint a magyar mentalitás inkább az ortodox kultúrához van közel, és nem Közép-, vagy Nyugat-Európához. A SZET következő rendezvényén a legfrissebb kutatási eredmények bemutatása lesz a beszélgetés kiindulópontja.

Vendégeink lesznek:

Tóth István, a TÁRKI igazgatója, aki a nemzetközi felmérés magyarországi vizsgálatait vezette. Ő abban segít nekünk, hogy megértsük, 2010-ben mi magyarok, hol vagyunk a világ kulturális térképén.

Gerő András, történész, az ELTE egyetemi tanára a magyar identitással kapcsolatos gondolatait osztja meg velünk. Arról fog beszélni, hogy milyennek látjuk magunkat, mire lehetünk joggal büszkék, és milyen tévhiteken, mítoszokon, illetve sztereotípiákon kellene végre túllépnünk.

Mérő László, matematikus, pszichológus, egyetemi tanár segít megérteni, hogy melyek azok a sajátos „észjárások", kulturálisan öröklődő attitűdök és gondolatok, amelyek közelítenek, vagy éppen távol tarthatnak bennünket Európától.

Kérjük, hogy részvételi szándékát előre jelezze a Ez a cím védelemre kerül a spamrobotok ellen, engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse címen.