átrium film-színház
- Beavató Színházi foglalkozások a 2009/2010-es évadban
2009. november 9. Újpesti Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium
Bevezető óra: Simon Stephens: Pornography (MERLiN produkció)
Résztvevők: 30 fő (16-17 évesek)
Beszélgettünk a diákokkal a 2005-ös londoni terrortámadásról, próbáltuk közösen elképzelni, milyen is lehet átélni egy ilyen katasztrófát akár csak közvetve is. Milyen lehet a pillanat, mikor meghalljuk a hírt? Egyáltalán hogyan juthat el ez egy iskolába, egy osztályba tanítási idő alatt? Mi lehet az első reakciónk? Kit hívunk fel először?
Ezek után a darabban szereplő brit színészek beszéltek arról, melyen élményeik, érzéseik vannak e terrortámadás kapcsán. Hogyan élték meg az eseményeket, és milyen hatással volt ez rájuk.
2009. november 12. Veres Pálné Gimnázium
Bevezető óra: Denis Kelly: After the End/Zsákutca (MERLiN produkció)
Résztvevők: 20 fő (középiskolások)
A diákokkal közösen megnéztünk egy videót az első atomkísérletekről, melynek kapcsán a Greenpeace atomellenes mozgalma megkezdte működését. Rohonyi Péter, a Greenpeace volt kampányfelelőse mesélt az atomenergiáról és annak káros hatásairól. Ezzel próbáltuk kicsit közelebb hozni a résztvevők számára a darab témáját (hogyan él együtt két ember egy atombunkerben), hogy könnyebben el tudják képzelni, és bele tudjanak helyezkedni később az előadás atomtámadás utáni világába.
2009. november 17. Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola
Bevezető óra: Vérnász (Honvéd Színház)
Résztvevők: 30-35 fő (15-16 évesek)
Milyen zene a flamenco? Mire emlékeztet? És hogyan áll kapcsolatban a bikaviadalok feszes-forró lüktetésével? Közösen gondolkodtunk a bikaviadalok és a párkapcsolatok között vonható párhuzamokon. Majd elemezgettük a Honvéd Színház színészei által előadott jelenetet a Vérnász című előadásból. Végül a diákokkal közösen létrehoztuk az eljátszott jelenet mai variációját zenei betéttel.
2009. december 11. Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium
Bevezető óra: Vérnász (Honvéd Színház)
Résztvevők: 24 fő (16-17 évesek)
Milyen egy bikaviadal? Miért nézik ilyen sokan, ha egyszer mindenki tudja, hogy mi lesz a vége? És miért izgalmas egy dráma, ahol már az elején lóg a levegőben a tragikus végzet? A Honvéd Színház Vérnász című előadásával ugyanis pont ez a helyzet. Kiderült ez a színészek által eljátszott rövid előadásrészletekből is. A gyerekek ízelítőt kaptak egy közösség életéből, mely össze van zárva életre-halálra, és egy pár életéből, akik nem menekülhetnek a házasság elől. Közösen elemeztük a nyomokat, melyek előrevetítik a tragédiát.
2009. december 15. Veres Pálné Gimnázium
Bevezető óra: Vérnász (Honvéd Színház)
Résztvevők: 20 fő (16-17 évesek)
Miért tragikus, ha egy bikaviadalon a bika felkoncolja a torreádort? Miért kör alakú az aréna? És hogyan függ ez össze a Vérnász című előadás kör alakú díszletével? Felfogható-e egy párkapcsolati vita bika és torreádor küzdelmeként? Ha igen, ki a bika? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a résztvevő diákokkal.
2009. december 16. Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd
Bevezető óra: Simon Stephens: Pornography (MERLiN produkció)
Résztvevők: 40 fő (középiskolás diákok, 15-17 évesek)
Az iskolából két osztály vett részt a Beavató Színházi program keretében megrendezett bevezető órán. A résztvevők megtudhatták, hogyan jutottak a Pornography-ban játszó színészek Angliából a MERLiN Színházba, és hogyan kerültek az előadásba. Meséltek nekünk a próbafolyamatról, és arról, mit jelent nekik ez az előadás. Majd Magács László, a darab rendezője beszélt a produkcióról.
2010. január 11. Móricz Zsigmond Gimnázium
Bevezető óra: Öt év múlva - rendhagyó irodalomóra (Spidronműhely)
Résztvevők: 24 fő (15-16 évesek)
Ennek az előadásnak igen összetett, többszörösen szimbolikus a szövege. Ezért is volt fontos, hogy a diákok még a produkció előtt találkozhassanak vele. Közösen elolvastuk és elemezgettük, melyik kép mit jelenthet. Majd megpróbáltuk színpadra vinni, színházi jelenetté formálni a leírt szöveget. Természetesen belekódolva minden korábban megértett apró jelet.
2010. január 20. Móricz Zsigmond Gimnázium
Bevezető óra: Öt év múlva - rendhagyó irodalomóra (Spidronműhely)
Résztvevők: 13 fő (16-17 évesek)
Az óra elején egy tapsolós játékkal melegítettünk be, hogy a diákok az óra folyamán könnyebben koncentráljanak. Kell is ez, hiszen a Lorca szöveg rengeteg bonyolult jelrendszert tartalmaz. Az óra első felében e sokszorosan kódolt szöveget fejtegettük közösen, a második felében pedig a fordítottja tört, mi kódoltuk bele a közösen alkotott színházi jelenetbe.
2010. január 29. Alternatív Közgazdasági Gimnázium
Bevezető óra: Simon Stephens: Pornography (MERLiN produkció)
Résztvevők: 25-30 fő (16-17 évesek)
Kálmán Eszter, az előadás rendező-asszisztense és Magács László, a darab rendezője beszélgetett a diákokkal. Kálmán Eszter a kortárs angol és magyar dráma helyzetéről tartott előadást, Magács László pedig a Pornography szerkezeti felépítéséről.
2010. március 5. Toldy Ferenc Gimnázium
Bevezető óra: Hólyagcirkusz együttzenélés
Résztvevők: 30-35 fő (16-17 évesek)
A diákok a Hólyagcirkusz repertoár előadásaiból hallhattak egy-egy zenei betétet, megfűszerezve azzal az egyedi, interaktív, bohócos töltettel, mely a társulat produkcióit jellemzi. Ezt követően a gyerekek megismerkedhettek és kipróbálhatták a színészek által használ egzotikus hangszereket.
2010. március 17. Móricz Zsigmond Gimnázium, Szentendre
Bevezető óra: Öt év múlva - rendhagyó irodalomóra (Spidronműhely)
Résztvevők: 30 fő (14-15 évesek)
Ezúttal inkább a játékok felől közelítettünk a színház és a színházi nyelv felé. Koncentrációs és improvizációs játék segítségével avattuk be a gyerekeket a színházi munka, az alkotás rejtelmeibe.
2010. március 31. Móricz Zsigmond Gimnázium, Szentendre
Bevezető óra: Hólyagcirkusz együttzenélés
Résztvevők: 30 fő (14-15 évesek)
Egy tanterem, padokkal, székekkel. Három perccel később pedig színpad és nézőtér, és már kezdődik a zenei performansz, bohócos tréfákkal. A gyerekek először nem értették e furcsa világot, de aztán egyre jobban tetszett nekik, és végül elvarázsolta őket a hangulat. A produkció után pedig érdeklődve nézegették, forgatták a korábban hallott hangszereket.
2010. április 29. Móricz Zsigmond Gimnázium, Szentendre
Bevezető óra: Hólyagcirkusz együttzenélés
Résztvevők: 25-30 fő (15-16 évesek)
Hólyagcirkusz zenei repertoár, második felvonás. Új osztály, új gyerekek, újabb rácsodálkozás, óvatos nevetgélések, végül csillogó szemek. Így vonódtak be és élték át e sajátos, Magyarországon egyedülálló zenés-színház érzelemvilágát. A legfontosabb, hogy ráéreztek, hogyan kell befogadni ezt a különös, de rendkívül szórakoztató előadást.


